Prizonizáció, elidegenedés, börtönártalmak, a hosszú időre elzárt fogvatartottak szemszögéből vizsgálva – Nemzetközi kutatások tükrében

Abstract

A prizonizáció fogalmát Donald Clemmer börtönszociológus 1940-ben alkotta meg. A szó arra a folyamatra utal, ahogyan a büntetését töltő egyén, a zárt  intézetben töltött idő előrehaladtával átveszi annak  erkölcsét, gyakorlatait, szokásait, kultúráját. Clemmer  véleménye szerint bizonyos mértékig minden fogvatartott  érintett a prizonizációs folyamatokban, ám a mérték  minden esetben függ a büntetés előtt élt élet minőségétől:  a kapcsolatok milyenségétől, mélységétől, intenzitásától, és  attól is, hogy ezek milyen módon maradnak meg az elítélt  életében. A büntetés hossza másik jelentős tényezőként van  jelen a prizonizációs folyamatokban, hiszen a hosszabb  idejű büntetés sérülékenyebbé teszi az egyént a  börtönártalmakkal szemben. A prizonizáció mértéke  nemcsak annak fokmérője, hogy az egyén szabadulása után  hogyan boldogul a társadalomban, hanem benti élete  minőségének is, megküzdésének, együttműködésének. Jelen tanulmányban a Szerző azokból a nemzetközi szakirodalmakból nyújt áttekintést, amelyek a  fenti jelenséggel a büntetés hosszának, tehát a nagyítéletes fogvatartottaknak az összefüggésében foglalkoznak. A depriváció, az elidegenedés, a lelki-mentális egészség, az  öngyilkossági rizikó feltárása mellett arra is igyekszem  rávilágítani, hogy az elzárva töltött időnek akár pozitív  hozadékai is lehetnek a fogvatartott életében.