Az érvényes szellemi tulajdonjogok és a felderített jogsértések közötti összefüggés az Európai Unió tagállamaiban
Copyright (c) 2025 Csiki Olivér Tamás

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
Cél: Az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala 2024 novemberében közös jelentésében publikálta a 2023-as év szellemi tulajdonjogokat érintő belterületi lefoglalásainak és a vámeljárások során végrehajtott visszatartásainak statisztikai adatait a szellemi tulajdonjogok megsértése tekintetében. A rekordmennyiségű, közel 152 millió darab hamis termék felderítésének 98%-át az Európai Unió 10 tagországának eredményei alkotják. A tanulmány célja feltárni, hogy az eredményesebb és kevésbé eredményes tagországok tekintetében megállapítható-e összefüggés a nemzeti szintű gazdaságban a szellemi tulajdonjogok betöltött jelentősége és a felderítési adatok összevetése kapcsán.
Módszertan: A kutatás szekunder elemzésre épül, amelynek során a releváns nemzetközi szakirodalmat és adatbázisokat tekintettem át. A kvantitatív vizsgálat részeként az érvényes szellemi tulajdonjogok száma alapján sorrendet állítottam fel a tagországok között, amelyet összevetettem az említett felderítési adatokkal.
Megállapítások: A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a hipotézis – miszerint azon tagállamok, amelyek gazdasága erősen támaszkodik az innovációra és azok megóvására, nagyobb figyelmet fordítanak a jogérvényesítés fontosságára – nem minden esetben bizonyítható. A felállított modell finomhangolására, hosszabb időtávú adatok elemzésére, illetve további szempontok és mutatók bevonására van szükség a pontosabb helyzetkép megalkotása érdekében.
Érték: Amennyiben sikerül tudományos módszerekkel bizonyítani a fenti összefüggést és ráirányítani a kevésbé eredményes tagállamok döntéshozóinak figyelmét a szellemi tulajdonjog védelmének fontosságára, az pozitív hatással lehet a gazdaság fejlődésére, valamint a vásárlók és a fogyasztók biztonságára.
Tájékoztató megjegyzés: A doktori tanulmányok részét képező kutatás eredményeiből levont következtetések, függetlenül azok nyilvánosan elérhető forrásától, a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala hivatalos álláspontját vagy véleményét. A publikáció a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tudományos Tanácsa támogatásával készült.
Kulcsszavak:
Hogyan kell idézni
Hivatkozások
Council of the European Union [EU Council] (2024): EMPACT 2023 Results: Factsheets. Publications Office. Online: https://doi.org/10.2860/08596
CSABA Zágon (2017): Felderítési információkon alapuló rendészet a nemzetközi akciók tapasztalatainak tükrében. In CZENE-POLGÁR Viktória – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): Mérföldkövek az adó- és vámigazgatás történetéből. Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 139–153.
CSIKI, Olivér (2024): Intellectual Property Infringements – Risks and dangers behind the phenomenon. Magyar Rendészet, 24(5ksz). Megjelenés alatt. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2025.ksz.1.1
DEÁK József – NAGY Ivett – CSABA Zágon (2021): Együttműködés nemzetközi bűnüldöző szervezetekkel: orosz és magyar rendőrségi példák. Belügyi Szemle, 69(5), 851–867. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.5.8
Európai Unió Tanácsa [EU Tanács] (2018): A szervezett és súlyos nemzetközi bűnözésre vonatkozó Európai Uniós szakpolitikai ciklus. Publications Office. Online: https://doi.org/10.2860/769099
European Commission European Political Strategy Centre (2025): The Future of European Competitiveness. Part A, A Competitiveness Strategy for Europe. Publications Office. Online: https://doi.org/10.2872/9356120
European Union Intellectual Property Office – Europol [EUIPO–Europol] (2022): Intellectual Property Crime Threat Assessment 2022. Publications Office. Online: https://doi.org//10.2814/830719
European Union Intellectual Property Office – European Commission Directorate General for Taxation and Customs Union [EUIPO – DG TAXUD] (2024): EU Enforcement of Intellectual Property Rights. Results at the EU Border and in the EU Internal Market 2023. Publications Office. Online: https://doi.org/10.2814/4807266
European Union Intellectual Property Office – European Patent Office [EUIPO–EPO] (2022a): IPR-Intensive Industries and Economic Performance in the European Union. Online: www.epo.org/ipr-intensive-industries
European Union Intellectual Property Office – European Patent Office [EUIPO–EPO] (2022b): Fokozott szellemitulajdonjog-igényű ágazatok és gazdasági teljesítmény az Európai Unióban. Ágazati szintű elemző jelentés, negyedik kiadás. Vezetői összefoglaló. Online: https://euipo.europa.eu/tunnel-web/secure/webdav/guest/document_library/observatory/documents/reports/IPR-intensive_industries_and_economic_in_EU_2022/summary/2022_IPR_Intensive_Industries_ExSum_hu.pdf
Eurostat (2025): Gross Domestic Product (GDP) and Main Components (Output, Expenditure and Income) [Dataset]. Online: https://doi.org/10.2908/NAMQ_10_GDP
Organisation for Economic Co-operation and Development – European Union Intellectual Property Office [OECD–EUIPO] (2021): Global Trade in Fakes. A Worrying Threat. OECD Publishing. Online: https://doi.org/10.1787/74c81154-en
VETTER Dániel (2023): Az EMPACT szerepe a kiberbűncselekmények elleni küzdelemben. Belügyi Szemle, 71(8), 1331–1346. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2023.8.1
WAHL, Thomas – RIEHLE, Cornelia – PINGEN, Anna (2023): News. Eucrim, 19(4), 326–327. Online: https://eucrim.eu/media/issue/pdf/eucrim_issue_2023-04.pdf
Online hivatkozások
Európai Bizottság (2024): A Bizottság intézkedéseket javasol a hamisítás elleni küzdelem és a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb védelme érdekében. Online: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_24_1551
European Union Intellectual Property Office [EUIPO] [ideaspowered611] (2024a): A bűnözőket nem érdekli az Ön egészsége. YouTube, 2024. október 21. Online: https://youtu.be/Jz1NnBJYPUM?si=k1qDv036gTOnqQoc
European Union Intellectual Property Office [EUIPO] (2024b): Observatory – Enforcement. Online: www.euipo.europa.eu/en/observatory/enforcement
Europol (2023): EU Policy Cycle – EMPACT. Online: www.europol.europa.eu/crime-areas-and-statistics/empact
Eurostat (2023): Demography of Europe – 2023 Edition. Online: https://ec.europa.eu/eurostat/web/interactive-publications/demography-2023
HU24EU (2024): A magyar elnökségi program. Online: https://hungarian-presidency.consilium.europa.eu/hu/program/program/
NOTTEBOOM, Theo (2024): Port Graphic: Top 15 EU Container Ports in H1 2024. Port Economics, 2024. szeptember 4. Online: www.porteconomics.eu/portgraphic-top-15-container-ports-in-the-eu-in-h1-2024/
WIPO Industrial Design (2025): WIPO IP Statistics Data Center. Indicator: 7 – Design Registrations in Force (by Office). Online: www3.wipo.int/ipstats/ips-search/search-result?type=IPS&selectedTab=industrial&indicator=63&reportType=11&fromYear=2023&toYear=2023&ipsOffSelValues=AT,BX,BE,BG,CY,CZ,DK,EE,FI,FR,GR,NL,HR,IE,PL,LV,LT,LU,HU,MT,DE,IT,PT,RO,ES,SE,SK,SI&ipsOriSelValues=&ipsTechSelValues=
WIPO Trademark (2025): WIPO IP Statistics Data Center. Indicator: 7 – Trademarks in Force (by Office). Online: www3.wipo.int/ipstats/ips-search/search-result?type=IPS&selectedTab=trademark&indicator=43&reportType=11&fromYear=2023&toYear=2023&ipsOffSelValues=AT,BE,BX,BG,HR,CY,CZ,DK,EE,FI,FR,DE,GR,HU,IE,IT,LV,LT,LU,MT,NL,PL,PT,RO,SK,SI,ES,SE&ipsOriSelValues=&ipsTechSelValues=