Rendészeti konferenciabeszámoló a Rendészet–Tudomány–Aktualitások témaköreiben

doi: 10.32577/mr.2024.2.14

Absztrakt

A tanulmány „A VI. Rendészet–Tudomány–Aktualitások. A rendészettudomány a fiatal kutatók szemével 2024” tudományos konferencia előadásait foglalja magában. 2024. április 25-éna Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szervezte meg az eseményt a Doktoranduszok Országos Szövetsége Rendészettudományi Osztálya az egyetemi Doktorandusz Önkormányzat együttműködésével. Az immáron hatodik alkalommal megrendezett konferencia főbb témakörei közé tartozott a határigazgatás, az igazgatásrendészet, a bűnügy, a kibervédelem, a kriminológia, a közbiztonság, a kriminalisztika, illetve a rendészetelmélet és -történet is. A doktorandusz hallgatók, az oktatók és a kutatók rendészettudományon belüli témákon keresztül bemutatták magyar, angol vagy német nyelven a kutatásaikat, és beszámolhattak az eddigi tapasztalataikról és eredményeikről.

Kulcsszavak:

rendészettudomány biztonság mesterséges intelligencia kábítószer-fogyasztás honosítás interkulturális kompetencia kockázatértékelés

Hogyan kell idézni

Horváth-Bacsó, B. (2024). Rendészeti konferenciabeszámoló a Rendészet–Tudomány–Aktualitások témaköreiben. Magyar Rendészet, 24(2), 229–236. https://doi.org/10.32577/mr.2024.2.14

Hivatkozások

BACSÓ Bernadett (2021): Családon belüli erőszak összefüggése a pszichoaktív szerfogyasztással. Magyar Drogfigyelő, 1(1), 32–39. Online: https://drogkutato.hu/wp-content/uploads/2021/04/Magyar-Drogfigyelo%CC%8B_a%CC%81prilis-1-32-39.pdf

BACSÓ Bernadett (2022): A drogpolitika liberalizációjának társadalmi hatása. Magyar Rendészet, 22(2), 53–63. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2022.2.3

BÁNÁTI Tibor – NAGY Ivett – NÉMETH Ágota (2022): Adat az adatról, azaz a metaadatok elemzésének lehetőségei, különös tekintettel a szervezett bűnözésre. Belügyi Szemle, 70(7), 1415–1428. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.7.4 ; DOI: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.7.4

CHRISTIÁN László – LIPPAI Zsolt (2021): Kakukktojás vagy új rendészeti alappillér? In „Tehetség, szorgalom, hivatás” Tanulmánykötet. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 17–30. Online: https://doi.org/10.37372/mrttvpt.2021.1.1

GÁL Erika – MOLNÁR Katalin – OLÁH PAULON László (2022): Kutatói Rendőrkávéház? Avagy a közös biztonság, a bűnmegelőzés meg a tudomány. Budapest: Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért.

GÁSPÁR Tamás – KIRÁLY Gábor – CSILLAG Sára (2014): Fehér asztal mellett. A világkávézó részvételi technika szemlélete és módszertana. Kovász, 18(1–4), 11–41. Online: http://kovasz.uni-corvinus.hu/2014/gaspar_kiraly_csillag.php

KAKÓCZ Krisztián (2022a): Az idegenrendészeti fogvatartás végrehajtásának speciális kockázati tényezői. Határrendészeti Tanulmányok, (19)2, 22–54. Online: https://epa.oszk.hu/04200/04220/00056/pdf/EPA04220_hatarrendeszeti_2022_02_022-053.pdf

KAKÓCZ Krisztián (2022b): A rendkívüli események korai felismerésére irányuló technikai fejlesztés célja, szakmai követelményei a külföldiek idegenrendészeti célú fogva tartása során. Magyar Rendészet, 22(2), 141–155. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2022.2.9

KAKÓCZ Krisztián (2023a): Az idegenrendészeti eljárásban elrendelt fogva tartás aktualitásai. In GAÁL Gyula – HAUTZINGER Zoltán (szerk.): A biztonság védelme a rendészetben: Jubileumi kötet Zámbó Péter ny. rendőr ezredes 70. születésnapjára. Pécs: Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport, 249–258. Online: https://pecshor.hu/periodika/XXV/Kakocz_Krisztian.pdf

KAKÓCZ Krisztián (2023b): A rendőrség idegenrendészeti fogvatartási helyeinek fejlesztése Magyar Rendészet, 23(2), 21–36. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2023.2.1

LIPPAI Zsolt (2021): Az elmosódó határvonalak margójára. Szakmai Szemle, 19(1), 150–165. Online: http://real.mtak.hu/id/eprint/124448

LIPPAI Zsolt (2023a): Magánbiztonságról határtalanul. Belügyi Szemle, 71(6), 971–1000. https://doi.org/10.38146/BSZ.2023.6.3

LIPPAI Zsolt (2023b): A biztonság megteremtésének és fenntartásának állami és nem állami szereplőiről. Belügyi Szemle, 71(8), 1391–1417. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2023.8.4

LIPPAI Zsolt (2023c): Gondolatok a magánbiztonsági kutatások jelentőségéről. In KOVÁCS István (szerk.): A kor szellemében: tudományos válaszok a világban jelentkező különböző veszélyforrásokra. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság, 113–126. Online: https://bit.ly/3xWC0rt

LIPPAI Zsolt (2023d): A magánbiztonság és az állami rendőrség helyettesíthetősége és egymást kiegészítő jellege. A nők és lányok elleni erőszak esete az Egyesült Királyság vasúti hálózatán. Belügyi Szemle, 71(9), Nemzetközi Rendészeti Figyelő XI., 1654–1657. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2023.9.8

LIPPAI Zsolt (2023e): A magánbiztonsági kutatások margójára. In GAÁL Gyula – HAUTZINGER Zoltán (szerk.): A biztonság védelme a rendészetben. Jubileumi kötet Zámbó Péter ny. rendőr ezredes 70. születésnapjára. Pécs: Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport, 45–50. Online: https://pecshor.hu/periodika/XXV/Lippai_Zsolt.pdf

LIPPAI Zsolt (2023f): Az állami és nem állami szereplők újragondolt szerepe a biztonság megteremtésében és fenntartásában. PhD kutatási jelentés. Scientia et Securitas, Volume/Issue: Accepted Manuscript Online First, 1–11. Online: https://doi.org/10.1556/112.2023.00154

LIPPAI Zsolt – CHRISTIÁN László (2023): Újragondolt biztonság, kutatási jelentés. Belügyi Szemle, 71(1), 53–76. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2023.1.3

LIPPAI, Zsolt – CSABA, Zágon (2022): The Borderline Between Private and Public Security. Academic and Applied Research in Military and Public Management Science, 20(3), 5–19. Online: https://doi.org/10.32565/aarms.2021.3.1

LIPPAI Zsolt – CSATÁRI Károly (2022): A budapesti Gozsdu-udvar rendezvényei biztosításának magán és közbiztonsági aspektusai. In SZABÓ Andrea – ZSÁMBOKINÉ FICSKOVSZKY Ágnes (szerk.): Válsághelyzetek hatása a pénzügyi és rendvédelmi szektorra. Tanulmánykötet Dr. Szendi Antal 60. születésnapjára. Budapest: Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozat, 108–123. Online: https://doi.org/10.37372/mrttvpt.2022.1.8

LIPPAI Zsolt – HERCZEG László (2022): Radioaktívhulladék-tárolók fegyveres biztonsági őrsége. Magyar Rendészet, 22(1). 139–153. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2022.1.9

LIPPAI Zsolt – KARDOS Pál (2021): Bűnmegelőzés és hazafiság. Interjú Túrós András ny. r. altábornaggyal, az Országos Polgárőr Szövetség elnökével. Magyar Rendészet, 21(4), 29–35. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2021.4.1

LIPPAI Zsolt – NAGY Tibor István (2023): Néhány szóban a futballhuliganizmusról. Magyar Rendészet, 23(2), 37–59. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2023.2.2

LIPPAI Zsolt – SALLAI János (2022): Helyet kér a rendészettudomány. Belügyi Szemle, 70(9), 1829–1852. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.9.6

LIPPAI, Zsolt – TÓTH, Ágnes Nikolett – URICSKA, Erna (2022): Excerpts on Football Hooliganism. Belügyi Szemle, 70(1. ksz.), 107–122. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.SPEC.2022.1.6

LIPPAI Zsolt et al. (2023): Examination of the Budapest Party District from the Perspective of Private and Public Security. Belügyi Szemle, 71(2. ksz.) 29–46. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.SPEC.2023.2.2

MOLNÁR (Café) Kata (2021): Police Café módszertani kézikönyv. Pécs.

NÉMETH Ágota (2022): A bűnügyi elemző-értékelő munka. In SZENDREI Ferenc (szerk.): Bűnügyi szolgálati ismeretek. Különös rész. Budapest: Ludovika, 215–234.

NÉMETH Ágota (2023): A kábítószeres bűncselekmények felderítésének bűnelemzői támogatása. Magyar Rendészet, 23(2), 103–114. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2023.2.5

REGÉNYI Kund Miklós – JASENSZKY Nándor – LIPPAI Zsolt (2022a): A biztonságtudatosság fogalma, fejlődése nemzetbiztonsági, terrorelhárítási és magánbiztonsági szempontból. Nemzetbiztonsági Szemle, 9(4), 3–17. Online: https://doi.org/10.32561/nsz.2021.4.1

REGÉNYI, Kund – JASENSZKY, Nándor – LIPPAI, Zsolt (2022b): The Concept of Security Awareness, Its Development From the Point of View of National Security, Counter-Terrorism, and Private Security. Belügyi Szemle, 70(1. ksz.), 123–137. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.SPEC.2022.1.7

SKORKA Tamás (2023): A szabálysértési törvény első évtizede. Magyar Rendészet, 23(2), 201–220. Online: https://doi.org/10.32577/mr.2023.2.12

ÜRMÖSNÉ SIMON, Gabriella – KOVÁCS, Éva – HANKA, László (2023): How Did the Professors and Students of the Faculty of Law Enforcement Manage Online Education Deriving From the Proceed of the Pandemic? Budapest: I. Ludovika International Law Enforcement Research Symposium: Conference Proceedings. Hungarian Association of Police Science, 174–186.

- 36/2022. (XI. 30.) ORFK utasítás az előállító egység és az előállító helyiség működtetésével, az előállítás és a visszatartás végrehajtásával kapcsolatos feladatokról

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.