Előtanulmányok egy kutatói rendőrkávéházhoz, 1. rész

Egy országos rendészettudományi vizsgálat kutatói reflexióinak elemzése

doi: 10.32577/mr.2024.2.13

Absztrakt

A szerző doktori tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskolájában folytatja. Kutatási témája a magyar rendőrség belső és külső kommunikációjának hatékonysága. A hallgató, kutatási tervének elkészítésekor, témavezetőjével egyetértésben, nagy hangsúlyt fektetett a kutatásmódszertan pontos megválasztására. A rendészettudomány multidiszciplináris voltára tekintettel a vezetéselmélet és a kommunikációtudomány területén folytatja kutatását, amelynek során elsőként történeti áttekintést végez a rendészettudomány területén. A második szakaszban fókuszcsoportos interjúkat tervez készíteni a Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyei rendőr-főkapitányságok rendészeti és bűnügyi vezetőivel, valamint kutatói rendőrkávéház módszerével kvalitatív felmérést a két vármegye rendészeti és bűnügyi szakemberei körében. A harmadik szakaszban kérdőíves megkérdezéssel a két vármegye lakosságát vonja be az előző két rész összegzését követő, adekvát kérdéssor összeállításával. Az országosan egyre elterjedtebb Police Café módszeren alapuló párbeszédsorozat nemcsak a hétköznapi rendészeti együttműködésben, hanem a rendészettudományi kérdések kutatása terén is mérföldkőnek számíthat. A szerző doktori hallgató társával, Gál Erikával2 készített interjút, aki a közelmúltban a kutatói rendőrkávéház módszerével országos kiterjedésű kutatást végzett rendészeti és bűnügyi szakemberek körében. A Rendészettudományi Doktori Iskola keretében folytatott kutatás témája a terrorizmus elhárítása érdekében alkalmazott nyílt rendészeti intézkedések hatásának vizsgálata volt, amelynek megvalósítását a Belügyminisztérium Kutatáskoordinációs Bizottsága, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság egyaránt támogatta. A szerző az interjút követően a részt vevő témagazdák tapasztalatait gyűjtötte össze egy fókuszcsoportos interjú keretében. Az általuk elmondottakat jelen tanulmányban foglalja össze, illetve a saját kutatásához sorvezetőként használja fel.

Kulcsszavak:

rendészettudomány kutatásmódszertan kommunikáció kvalitatív kutatás Police Café

Hogyan kell idézni

András, H. L. (2024). Előtanulmányok egy kutatói rendőrkávéházhoz, 1. rész: Egy országos rendészettudományi vizsgálat kutatói reflexióinak elemzése. Magyar Rendészet, 24(2), 215–228. https://doi.org/10.32577/mr.2024.2.13

Hivatkozások

ANDRÁS Hunor Lehel – MOLNÁR Katalin (2024): Előtanulmányok egy kutatói rendőrkávéházhoz. 2. rész. Az országos Roma Police Café sorozat kutatás-módszertani és rendőrszakmai tanulságai. (Megjelenés alatt).

BABBIE, Earl Robert (2008): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest: Balassi.

CSERÉP Attila – MOLNÁR Katalin (2010): A rendőrség kommunikációs stratégiája és belső kommunikációja. Rendészeti Szemle, 58(2), 3–41. Online: https://demo.repozitorium.uni-nke.hu/xmlui/handle/123456789/916

FINSZTER Géza (2012): A rendőrség joga. Tanulmány a rendészeti igazgatásról. Budapest: Országos Rendőr-főkapitányság. Online: https://bit.ly/3LkyL00

GAÁL Gyula – MOLNÁR Katalin (2015): A World Café rendészeti alkalmazásának kezdeti tapasztalatai. Magyar Rendészet, 15(5), 11–19. Online: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/magyrend/article/view/3597/2912

MOLNÁR Katalin – GÁL Erika –– OLÁH-PAULON László (2022): Kutatói Rendőrkávéház? Avagy a közös biztonság, a bűnmegelőzés meg a tudomány. Budapest: Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért, REMOK. Online: https://bit.ly/3VTXOfq

KRÉMER Ferenc (2003): A rendőri hatalom természete. Társadalmi szerep és foglalkozási kultúra. Budapest: Napvilág. Online: https://bit.ly/3xKLFS7

LIPPAI Zsolt – SALLAI János (2022): Helyet kér a rendészettudomány. Belügyi Szemle, 70(9), 1829–1852. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2022.9.6

MOLNÁR Dániel (2010): Empirikus kutatási módszerek a szervezetfejlesztésben. Humán Innovációs Szemle, 1(1–2), 61–72. Online: http://humanexchange.hu/site/uploads/file/61-72_md.pdf

MOLNÁR Katalin (2021): Police Café módszertani kézikönyv. Pécs.

MOLNÁR Katalin (2023a): PR és/vagy RP? Rendőrkávéházak Baranyában. In GAÁL Gyula – HAUTZINGER Zoltán (szerk.): Pécsi Határőrségi Tudományos Közlemények XXV. kötet. Pécs, 119–126. Online: https://pecshor.hu/periodika/XXV/Molnar_Katalin.pdf

MOLNÁR Katalin (2023b): A baranyai járási Police Café sorozat kérdőíves hatásvizsgálata. Rendőrségi Tanulmányok, 6(4), 22–64. Online: https://doi.org/10.53304/RT.2023.4.02

MOLNÁR Katalin (2024): A Roma Police Cafék hatásvizsgálata. (Megjelenés alatt).

MOLNÁR Katalin – VASLÓCZKI Ferenc (2024): Volt egyszer egy Roma Police Café Kiskunhalason... és mi lett belőle? (Megjelenés alatt).

VICSEK Lilla (2006): Fókuszcsoport. Elméleti megfontolások és gyakorlati alkalmazás. Budapest: Osiris. Online: http://keszi.krolify.hu/wp-content/uploads/2017/12/Vicsek_Lilla_Fokuszcsoport-_KROLIFY.pdf

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.