A szervezett bűnözői csoportok vagyonelrejtési technikái a Covid–19-világjárvány előtt és alatt

doi: 10.32577/mr.2022.2.6

Absztrakt

A Covid–19-világjárvány számos olyan területet befolyásol, amelynek hatásait vizsgálni elengedhetetlen. Ezért is  foglalkozom kutatásom során azzal a kérdéskörrel, hogy a  szervezett bűnözői csoportok tevékenysége által  felhalmozott vagyon elrejtését befolyásolta-e a pandémia,  amennyiben igen, úgy azt hogyan, milyen mértékben és  irányban tette. A kutatás során vizsgálom a járványt  megelőző időszakot is. Fontos kérdéskör továbbá a kutatás  során, hogy a szervezett bűnözői csoportok esetében  megjelenik-e a tudatosság, amikor bűnös vagyon rejtéséről  beszélünk. Mindezen túl, a legjellemzőbb vagyonelrejtési  technikákat is bemutatom. Kitekintést teszek arra is, hogy a  nyomozó hatóságok által felderített vagyonnal milyen  további intézkedések lehetségesek, illetve nemzetközi  színtéren hogyan történik az együttműködés más ország  nyomozó hatóságaival, ha több ország is érintett a bűnös  vagyon felderítésében, majd annak visszaszerzésében. A  tanulmány elkészítéséhez esettanulmányokat és strukturált  interjúkat készítettem több szakemberrel.  Célom, hogy átfogó képet nyújtsak ezzel a szakma számára, így rávilágítva arra, hogy melyek azok a felmerülő  akadályok, amelyek áthidalására figyelmet kell fordítani. 

Kulcsszavak:

Covid–19-világjárvány vagyonelrejtési technikák bűnügyi együttműködés nyomozás

Hogyan kell idézni

Nagy, I. (2022). A szervezett bűnözői csoportok vagyonelrejtési technikái a Covid–19-világjárvány előtt és alatt. Magyar Rendészet, 22(2), 93–106. https://doi.org/10.32577/mr.2022.2.6

Hivatkozások

A legfőbb ügyész helyettesnek a bűnös úton szerzett vagyon elvonását célzó kényszerintézkedésekkel összefüggő ügyészi feladatokról szóló 2/2015. (VI. 30.) LÜ h. körlevele

Czenczer Orsolya: A büntetés-végrehajtási intézetek történetisége: a büntetések végrehajtásának egyes módozatai és intézményei a kezdetektől a rendszerváltásig (1989). Collega: Szakmai Folyóirat, 10. (2006), 2–3. 84–93.

Czenczer Orsolya: A gyermekbántalmazás és az erőszakos bűnelkövetés összefüggéseinek vizsgálata a hazai büntetés-végrehajtásban. In Acta Juridica et Politica. Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2018. 187–198.

Eurojust: Asset Recovery (é. n.). Online: https://www.eurojust.europa.eu/judicial-cooperation/eurojust-role-facilitating-application-judicial-cooperation-instruments/asset-recovery

Európai Tanács: A szervezett bűnözés elleni küzdelem az Unióban (2021. november 3.). Online: https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/eu-fight-against-crime

European Commission: Confiscation and Freezing of Assets (é. n.). Online: https://ec.europa.eu/info/law/cross-border-cases/judicial-cooperation/types-judicial-cooperation/confiscation-and-freezing-assets_en

Europol: Does Crime Still Pay? Criminal Asset Recovery in the EU. Survey of Statistical Information 2010–2014. Public version. The Hague, European Police Office, 2016. Online: https://www.europol.europa.eu/cms/sites/default/files/documents/criminal_asset_recovery_in_the_eu_web_version.pdf

Europol: European Union Serious and Organised Crime Threat Assessment. Crime in the Age of Technology. Public version. The Hague, European Police Office, 2017. Online: https://doi.org/10.2813/114730

Kelemen József: A büntetendő cselekményből származó vagyon elvonásának célja, elmélete és elvei. Büntetőjogi Szemle, (2018), 1. 43–47. Online: https://ujbtk.hu/wp-content/uploads/2018/06/bjsz_201801_43-47_Kelemen.pdf

Kennedy, Robert F.: Three Weapons against Organized Crime. Crime and Delinquency, 8. (1962), 4. 321–324. Online: https://doi.org/10.1177/001112876200800401

Kis Norbert – Hollán Miklós: Büntetőjog I. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2011.

Közbiztonság, (1911), 17. 222.

Lippai Zsolt Sándor – Kaczvinszki Blanka: A „másképp lesz holnap” ígérete. Belügyi Szemle, 69. (2021), 2. ksz. 93–104. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.SPEC.2021.2.5

Nagy Ivett: A szervezetten elkövetett bűncselekmények bizonyításának proaktív nemzetközi lehetőségei, különös tekintettel a pandémia időszakára. In Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXIII. Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport, 2021a. 121–127. Online: https://www.pecshor.hu/periodika/XXIII/nagy_ivett.pdf

Nagy Ivett: Pénzügyi profilalkotás, mint a vagyonvisszaszerzéssel párhuzamosan végzett tevékenység. In Kovács István – Frigyer László – Tirts Tibor (szerk.): Globális kérdések – Globális válaszok: rendészettudomány a hallgatók szemével. Budapest, Magyar Rendészettudományi Társaság, 2021b. 145–152.

Nagy Richárd – Vári Vince: Új irányok a vagyonvisszaszerzésben. Belügyi Szemle, 69. (2021), 4. 579–593. Online: https://doi.org/10.38146/BSZ.2021.4.4

Nyeste Péter: A gyökerektől a rendszerváltásig. In Antalóczy Péter – Gáspár Miklós – Istvanovszki László – Nyeste Péter – Pató Viktória Lilla – Szendrei Ferenc – Szűcs Bálint (szerk.): A nemzetközi és honos szervezett bűnözés története, XX. századi fejlődése és várható tendenciái. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019. 205–218.

United Nations: United Nations Convention against Transnational Organized Crime and the Protocols Thereto. Vienna, United Nations Office on Drugs and Crime, 2000.

Jogi források

évi CI. törvény az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-énlétrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény kihirdetéséről

évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről

/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat-és hatásköréről

/2018. (V. 31.) ORFK utasítás a bűncselekményekből származó jövedelmek és a bűncselekményekhez kapcsolódó egyéb javak felkutatása, azonosítása és a vagyonbiztosítás érdekében teendő feladatokról

Az Európa Tanács 2007/845/IB határozata (2007. december 6.) a tagállamok vagyon-visszaszerzési hivatalai közötti, a bűncselekményből származó jövedelmek és a bűncselekményekhez kapcsolódó egyéb tulajdon felkutatása és azonosítása terén való együttműködésről

Az Európa Tanács 2008/841/IB kerethatározata (2008. október 24.) a szervezett bűnözés elleni küzdelemről. 1. cikk.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.