Bűnmegelőzés és hazafiság

Interjú Túrós András ny. r. altábornaggyal, az Országos Polgárőr Szövetség elnökével

doi: 10.32577/mr.2021.4.1

Absztrakt

Hazánkban több mint 65 ezer polgárőr megközelítőleg 2000 egyesületben és 20 (megyei és fővárosi) szövetségbe tömörülve végzi szabadidejében önkéntesen vállalt bűnmegelőzési feladatait. Napjainkra a polgárőrség a közbiztonság egyik fő letéteményese, a rendőrség, a rendvédelmi és rendészeti szervek, továbbá a helyi önkormányzatok stratégiai partnere lett, jelentős és tevékeny részt vállalva a bűncselekmények megelőzéséből, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javításából.

Az Országos Polgárőr Szövetség 2021-ben ünnepelte alapításának 30. évfordulóját, amely alkalomból annak elnökét, dr. Túrós András ny. r. altábornagyot kérdeztük meg. Altábornagy úr a rendszerváltozás idején országos rendőrfőkapitány, belügyminiszter-helyettes,
1997-től pedig az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, aki rendőri vezetőként élte át a polgárőrség megalakulását, majd a szövetség elnökeként mint a szakmapolitika egyik legismertebb képviselője irányítja a szervezetet.

Kulcsszavak:

interjú

Hogyan kell idézni

Lippai, Z., & Kardos, P. (2022). Bűnmegelőzés és hazafiság: Interjú Túrós András ny. r. altábornaggyal, az Országos Polgárőr Szövetség elnökével. Magyar Rendészet, 21(4), 29–35. https://doi.org/10.32577/mr.2021.4.1

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.