Cigánybűnözés? Avagy a cigányok sztereotipikus ábrázolása egy rendőrségi jelentésben az 1970-es évekből
Absztrakt
Egy 1970-es évekbeli forrást közlünk bevezetővel: egy hétfős csoport által elkövetett betöréses lopássorozat rendészeti dokumentumait. Míg a szocialista időszak hivatalos kommunikációjában – az MSZMP 1961. június 20-i határozata nyomán – nem létezett cigánykérdés, a rendészeti diskurzusban cigánybűnözésként ábrázolták az inkább a szegénység, a szegregáció, a hátrányos társadalmi helyzet miatt kialakuló, ún. megélhetési bűnözést is. A forrás ábrázolja, hogyan működött a gyakorlatban a „cigánybűnözés” fogalmának használata, vagyis hogyan sztereotipizáltak egy megtörtént bűncselekmény-sorozatot: az elkövetőket megtalálták, tehát a nyomozás eredményes volt, azonban az eseteket úgy kontextualizálták, hogy a cigánybűnözés ismérveit alkalmazták az elkövetőkre; hangsúlyozták az elkövetők szoros családi kötelékeit, az elkövetés módjánál, a bűncselekmények előkészítésénél a lóvásárlási cél kiemelését, a rendezetlen életkörülményeket. A dokumentum jó látlelet arra vonatkozóan is, hogy a korabeli integrációs politika ez esetben részben sikeres volt, mivel a szereplők állandó munkahellyel rendelkeztek. Életkörülményeik azonban gyökeresen nem változtak meg, és a közeg melegágya lehetett a megélhetési bűnözésnek.