Közigazgatás vagy rendészet? A Kiss Mihály kontra Falcsik Dezső vita 1896-ban

  • Sallai János

Absztrakt

A tudományos közélet természetes jelensége, hogy a kutatók, a tudomány művelői az elméleti és a gyakorlati jelenségekről, problémákról diskurzust folytatnak. Ennek egyik formája, amikor álláspontjaikat egy tudományos folyóirat hasábjain vitatják meg. Ez történt a rendészet kontra közigazgatás tekintetében is, amikor Kiss Mihály a Magyar Közigazgatás című folyóirat lapjain, annak 1896. május 3-i számában megjelent írásában kifejtette, hogy a közigazgatás a rendészetből fejlődött ki, és a rendészetelmélet tárgyalása vezetett a közigazgatási jog elméleti alapjainak felismeréséhez. Véleménye szerint a rendészet és a közigazgatás is az állam szervezeti cselekvősége, a közigazgatás fogalmi köre azonban bővebb, mint a rendészeté, továbbá megállapítása szerint a közigazgatásnak van rendészete, de a rendészet maga nem közigazgatás, van ugyan igazgatása, azonban a rendészet követi a közigazgatást. Kiss Mihály írására Falcsik Dezső a következőként reflektált: „a rendészet a közigazgatás egyik ága, amely megelőző állami tevékenység hárítja el amaz akadályokat, melyek az állam czélok elérését veszélyeztetik.” S bár mindkét szerző azonos forrásokra utal, a rendészet kapcsán mégis ellentétes következtetésekre jutottak. A vita a Magyar Közigazgatás lapjain ugyan lezárult, de a szakmai közéletben, mint a búvópatak, azóta is folyamatosan jelen van.

Kulcsszavak:

Közigazgatás rendészet

Hogyan kell idézni

Sallai, J. (2015). Közigazgatás vagy rendészet? A Kiss Mihály kontra Falcsik Dezső vita 1896-ban. Magyar Rendészet, 15(3), 141–147. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/magyrend/article/view/3702

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.