Az Összhaderőnemi Logisztikai Felderítő Csoport lehetséges összetételének meghatározása és alkalmazása az MH szervezeti struktúrájában

doi: 10.32567/hm.2025.3.12

Absztrakt

A Magyar Honvédség (MH) – a globális és kontinentális szervezetek tagjaként (NATO, ENSZ, EU) – különböző műveletekben, kiképzéseken és gyakorlatokon vesz részt, hogy teljesítse szövetségesi kötelezettségeit, valamint biztosítsa csapatainak felkészültségét az alaprendeltetési feladatok végrehajtásához. A katonai műveleteknél meghatározó, hogy az erők mozgatása és ellátása az előre meghatározott parancsnoki követelmények figyelembevételével valósuljon meg. Ennek érdekében a haderők átfogó tervet készítenek, amelynek egyik részeleme a műveletek logisztikai támogatásával kapcsolatos elemzések elkészítése. A művelettervezést végző törzsek számára kulcsfontosságú, hogy valós idejű információkkal rendelkezzenek a közlekedési alágazatok igénybevételének lehetőségeiről, a raktár- és javítóbázisok kapacitásadatairól, az ellátási forrásokról, a befogadó nemzeti támogatás (BNT), valamint a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokról. A logisztikai támogatást befolyásoló tényezőkről szóló adatokkal hatékonyan lehet hozzájárulni a parancsnokok törzsének döntés-előkészítési tevékenységéhez, mivel ezek az információk hatással lehetnek az erőforrások mennyiségére, felhasználására és azok optimális elosztására. Az előzetes adatok összegyűjtésében lényeges szerepet tölt be az Összhaderőnemi Logisztikai Felderítő Csoport, amely elsők között települ a műveleti területre, hogy tevékenységével hozzájáruljon a műveletek sikeres tervezéséhez és végrehajtásához. Az MH azonban nem rendelkezik hasonló jellegű csoporttal és nincs olyan szervezeti eleme, amely logisztikai felderítést végezne, vagy a BNT-vel (szolgáltatások biztosíthatóságával, infrastruktúrák igénybevételével) kapcsolatban helyszíni szemrevételezést hajtana végre. Ezért a cikkben a szerző célja, hogy bemutassa a felderítő csoport lehetséges feladatait, hogy ezt követően javaslatot tegyen az összetételére és az MH-ban történő elhelyezkedésére, amelyet alkalmazva növelni lehetne a műveletek tervezésének és végrehajtásának hatékonyságát.

Kulcsszavak:

logisztikai felderítés összhaderőnemi logisztikai felderítő csoport információ biztosítás állománytábla összetétel

Hogyan kell idézni

Szajkó, G. (2026). Az Összhaderőnemi Logisztikai Felderítő Csoport lehetséges összetételének meghatározása és alkalmazása az MH szervezeti struktúrájában. Hadmérnök, 20(3), 213–229. https://doi.org/10.32567/hm.2025.3.12

Hivatkozások

AJP-4.6 Allied Joint Doctrine for Joint Logistic Support Group Edition C Version 1 (draft) 2018.

BELÉNYESI Emese (2014): Változásmenedzsment a közigazgatásban [ePub]. Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Online: https://real.mtak.hu/82340/1/Valtozasmenedzsment_a_kozigazgatasban_u.pdf

HAJÓS Bence (2024): A STANAG 2021 szerinti katonai járműteherosztályok a polgári hídszabályzatok tükrében. Hadmérnök, 19(1), 5–20. Online: https://doi.org/10.32567/hm.2024.1.1

Honvéd Vezérkar (2025): Rendeltetés. Online: https://honvedelem.hu/alakulat/honved-vezerkar.html

Joint Logistics Support Group (2011): Standard Operating Procedure, 701.03 Joint Logistic Reconnaissance Team. Brussels: NATO.

KLAAUW, Cornelis van der (2024): How to Prepare and Deploy Operational Liaison and Reconnaissance Teams. The Three Swords Magazine, 40, 74–79. Online: https://www.jwc.nato.int/wp-content/uploads/2025/03/OLRT_2024.pdf

NATO (2018): OLRT Deployment. Online: https://mncne.nato.int/newsroom/news/2018/olrt-deployment

NATO Standardization Agency (2016): Bi-SC Capabality Codes and Capability Statements. Brussels. Online: https://www.armadninoviny.cz/domains/0001/userfiles/files/toaz_info-capability-codes-and-capability-statements-2016-bi-sc-nu0083-pr_39b656a9da6698fa2d44b0b85ae4de07.pdf

NATO SHAPE (2024): ACO Directive. Criteria and Standards for the Zones of the Reinforcement and Sustainment Network. Belgium.

ŐZE Zoltán (2021): Az Önkéntes Területvédelmi Tartalékosok ABV-mentesítőképességének kialakítása. Hadmérnök, 16(2), 127–139. Online: https://doi.org/10.32567/hm.2021.2.9

Super International Shipping [é. n.]: Roll-on/roll-off (RoRo) hajók magyarázata: típusok, költségek és előnyök. Online: https://super-internationalshipping.com/hu/roll-on-roll-off-ships/

SZAJKÓ Gyula (2022): A Műveleti Összekötő és Felderítő Csoport lehetséges összetételének meghatározása és illeszkedése az MH szervezetébe. Honvédségi Szemle, 150(6), 19–31. Online: https://doi.org/10.35926/HSZ.2022.6.2

SZAJKÓ Gyula (2025): A logisztikai felderítés rendszerének továbbfejlesztési lehetőségei a Magyar Honvédség műveleteinek előkészítésében. PhD-disszertáció (benyújtva). Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola. Online: https://doi.org/10.17625/NKE.2025.033