STRAUSSLER MIKLÓS TANKJAI

Absztrakt

Straussler Miklós (Nicholas Straussler, 1891-1966), Magyaroroszágon született brit mérnök-feltaláló munkássága ma még kevésbé közismert, annak ellenére, hogy nem egy találmánya nagy hatást gyakorolt mind a magyar, mind a nemzetközi haditechnikára. Talán legjelentősebb ilyen találmánya volt például a második világháború idején a szövetséges harckocsikat úszóképessé tévő Duplex Drive névre keresztelt eszköz, amelyet többek között a normandiai partraszállás során is bevetettek 1944. július 6-án. Azonban még a második világháború előtt, az 1930-as évek második felében szolgálatait nem csupán az angoloknak, hanem szülőhazájának is felajánlotta, amikor is a csepeli Weiss Manfréd vállalattal  együttműködve megtervezte az első magyar páncélgépkocsit és az első –  legnagyobb titoktartással mellett – Magyarországon le is gyártott harckocsit, a V-4- et. Ennek, a végül sorozatgyártásra nem került lánctalpas harcjármű születésének  körülményeit, politikai és gazdasági hátterét, fejlesztésének menetét és a vele  kapcsolatos magyarországi, illetve nemzetközi események folyamatát vizsgálom  szakirodalmi és levéltári kutatásokon alapuló tanulmányomban. 

Kulcsszavak:

Straussler harckocsi tank úszóképes prototípus

Hogyan kell idézni

Németh, K. (2018). STRAUSSLER MIKLÓS TANKJAI. Hadmérnök, 13(2), 61–88. Elérés forrás https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/hadmernok/article/view/6200