A csetbotok felhasználása a magyar nyelv oktatásában

Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése a Magyar nyelv kurzus keretén belül

  • Dőryné Zábrádi Orsolya
  • Petzné Tóth Szilvia
doi: 10.59648/filologia.2024.1-4.6

Absztrakt

Napjainkban az oktatás, a tanítás-tanulási folyamat számos változáson megy át. A 21. századi képességek egyre inkább az együttműködés, az önfejlesztés, az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozzák. Emellett egyre nagyobb teret hódít a mesterséges intelligencia használata az oktatásban. A tanítóképzésben a Magyar nyelv kurzus keretén belül a szemantikai és a grammatikai ismeretek (szófajtan, morfológia, mondattan) oktatását összekötöttük a matematikai ismereteken belül az algoritmikus gondolkodás fejlesztésével, ezzel teret adva a tantárgyak közötti integrációnak és a többszörös intelligencia elméletének. Továbbá a modern technikai vívmányokat felhasználva, átgondolva a hagyományos, frontális, papíralapú oktatást, újraterveztük a SAMR-modell alapján az óráinkat, és a hallgatóknak olyan feladatot adtunk, hogy játsszák el a csetbot szerepét. Ennek a kísérleti kutatásnak, módszertani újításnak a leírását és eredményét foglaljuk össze ebben a tanulmányban.

Kulcsszavak:

MI chatbot tanítóképzés algoritmikus gondolkodás grammatikai ismeretek Magyar nyelv kurzus

Hogyan kell idézni

Dőryné Zábrádi, O., & Petzné Tóth , S. (2024). A csetbotok felhasználása a magyar nyelv oktatásában: Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése a Magyar nyelv kurzus keretén belül. Filológia.Hu, 15(1–4), 82–100. https://doi.org/10.59648/filologia.2024.1-4.6

Hivatkozások

Dancs Gábor 2019: Hype-cycle – A szenzáció-ciklus. Online: https://neteducatio.hu/hype-cycle-a-szenzacio-ciklus/

Gardner, Howard 1983: Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligences. New York: Basic Books.

Goertzel, Ben 2014: Artificial General Intelligence. Concept, State of the Art, and Future Prospects. Journal of Artificial General Intelligence, 5/1: 1–48. Online: https://doi.org/10.2478/jagi-2014-0001

Halász Gábor – Kovács István Vilmos – Pálvölgyi Lajos (szerk.) 2021: Oktatás, technológia, innováció. Budapest: Akadémiai. Online: https://doi.org/10.1556/9789634547280

Holmes, Wayne – Bialik, Maya – Fadel, Charles 2019: Artificial Intelligence. Education Promises and Implications for Teaching and Learning. Boston, MA: The Center for Curriculum Redesign. Online: https://www.researchgate.net/publication/332180327_Artificial_Intelligence_in_Education_Promise_and_Implications_for_Teaching_and_Learning

Keszler Borbála – Balogh Judit – Laczkó Krisztina – Haader Lea – Kugler Nóra – Lengyel Klára 2016: Magyar grammatika. Budapest: Műszaki Könyvkiadó.

Kuhail, Mohammad Amin – Alturki, Nazik – Alramlawi, Salwa – Alhejori, Kholood 2023: Interacting with educational chatbots. A systematic review. Education and Information Technologies, 28/1: 973–1018. Online: https://doi.org/10.1007/s10639-022-11177-3

Lengyelné Molnár Tünde – Balla Georgina – Esztelecki Péter – Szabó Emilia – Ujhelyi Gábor 2023: ChatGPT az oktatásban. Könyv és Nevelés, 25/2: 109–123. Online: https://epa.oszk.hu/03300/03300/00039/pdf/EPA03300_konyv_es_neveles_2023_2_109-123.pdf

Luckin, Rosemary – du Boulay, Benedict 2007 (eds.): Artificial Intelligence in Education. IOS Press.

Marr, Bernard 2018: How Is AI Used In Education – Real World Examples Of Today And A Peek Into The Future. Forbes, 2018. július 25. Online: https://n9.cl/53sw95

Petzné Tóth Szilvia – Pápai Bernadett – Reider József 2022: Problémamegoldó gondolkodás fejlesztése a tanítóképzésben a SAMR-modell segítségével. In: Reflexiók a neveléstudomány legújabb problémáira. Eger: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceum Kiadó. 73–85. Online: https://doi.org/10.46403/Reflexiok.2022.73

Puentedura, Ruben 2013: SAMR: Getting To Transformation. Online: http://www.hippasus.com/rrpweblog/archives/2013/04/16/SAMRGettingToTransformation.pdf

Szűts Zoltán – Jinil, Yoo 2018: A chatbotok jelensége, taxonómiája, felhasználási területei, erősségei és kihívásai. Információs Társadalom, 18/2: 41–55. Online: https://doi.org/10.22503/inftars.XVIII.2018.2.3

Toldi Lajos – Lengyelné Molnár Tünde 2024: A ChatGPT intelligens oktatórendszerekbe történő integrálási lehetőségeinek vizsgálata. In: Juhász Erika – Gyányi István (szerk.):Az oktatás időszerű narratívumai. Absztraktkötet: Hungarian Conference on Educational Research HuCER. Eger: Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesülete (HERA). 270–271. Online: https://hera.org.hu/wp-content/uploads/2023/12/Absztrakt-kotet_HUCER2024-1.pdf

Werschitz Ottó 2019: A mesterséges intelligencia: tévhitek, valóság és gyakorlati alkalmazás. Magyar Elektronika, 2019. március 13. Online: https://bit.ly/3UGNfMO

Wolfné Borsi Julianna 2017: A Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szerepe a digitális oktatás elterjesztésében. Online: https://bit.ly/4fhOvhP

W. Jordan, Pamela – Hall, Brian – Ringenberg, Michael – Cue, Yui – Rose, Carolin 2007: Tools for Authoring a Dialogue Agent that Participates in Learning Studies. Artificial Intelligence in Education, 158: 43–50. Online: https://ebooks.iospress.nl/publication/3501