Ember nélküli technikai eszközök szerepe a hadviselésben
Copyright (c) 2025 Kalla László

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Absztrakt
A robotok és a drónok megjelenése alapjaiban formálta át a hadviselés természetét. A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy a modern katonai műveletek során az emberi élet kockáztatásának minimalizálása mellett pontos és hatékony bevetések valósuljanak meg. A technikai eszközök nemcsak a felderítésben, hanem támadó műveletekben, logisztikai támogatásban és egyre inkább a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában is központi szerepet játszanak. A robotok és a robotizált rendszerek a jövőben kiemelt jelentőségűek lehetnek a világban kialakuló katonai konfliktusokban, így olyan etikai kérdéseket vetnek majd fel, amelyekre még nem vagyunk felkészülve. Az emberiség célja nem lehet más, mint a mesterséges intelligencia kontrollált és felelős használata az élet minden területén, így a hadviselésben is.
Kulcsszavak:
Hivatkozások
CLAUSEWITZ, Carl von (2013): A háborúról. Ford. Szabó Júlia. Budapest: Zrínyi.
DALY, David [é. n.]: A Not-So-Short History of Unmanned Aerial Vehicles (UAV). Online: https://consortiq.com/uas-resources/short-history-unmanned-aerial-vehicles-uavs
DALEO, Jack (2023): How Were Drones Used During WWI and WWII? Flying Magazine, 2023. június 6. Online: https://www.flyingmag.com/how-were-drones-used-during-wwi-and-wwii/
DARKÓCZY Béla (1935): A halál kalmárai, akik minden háborun csak nyernek. Reggeli Újság, 1935. február 10. 23. Online: https://epa.oszk.hu/05300/05348/01568/pdf/EPA05348_reggeli_ujsag_1935_035.pdf
DARUKA Norbert (2014): Oktokopter. A légi szállítás modernizációja, vagy a robbanószerkezetek célba juttatásának újabb lehetősége. Repüléstudományi Közlemények, 26(2), 247–256. Online: https://epa.oszk.hu/02600/02694/00065/pdf/EPA02694_rtk_2014_2_247-256.pdf
The Biggest Drone in the World. Discovery, 2023. január 27. Online: https://www.discoveryuk.com/building-big/the-biggest-drone-in-the-world/
EMBER István – SZILÁGYI-KISS Hajnalka (2021): Drónok a Közel-Keleten. Műszaki Katonai Közlöny, 31(1), 51–60. Online: https://doi.org/10.32562/mkk.2021.1.4
EMBER István – KOVÁCS Zoltán (2022): Mini drónok lehetséges alkalmazása tűzszerész műveletekben. Haditechnika, 56(2), 16–23. Online: https://doi.org/10.23713/HT.56.2.04
FAZEKAS, Ferenc (2022): Application of Artificial Intelligence in Military Operations Planning. AARMS – Academic and Applied Research in Military and Public Management Science, 21(2), 41–54. Online: https://doi.org/10.32565/aarms.2022.2.3
FORGÁCS Balázs (2020): Gerillák, partizánok, felkelők. Az irreguláris hadviselés elméletének története – korunk kihívásai. Budapest: Zrínyi.
FORSTER, Ed (2022): China Releases Footage of ’Flying Submarines’ Designed as Asymmetrical Offense Against Surface Vessels. HNGN, 2022. november 17. Online: https://www.hngn.com/articles/245401/20221117/china-releases-footage-flying-submarines-designed-asymmetrical-offense-against-surface.htm
GUTTMAN, Robert (2017): Hollywood and Drones: The Forgotten Connection. Historynet, 2017. június 23. Online: https://www.historynet.com/drones-hollywood-connection/?f
HAMBLING, David (2024): Robot Leads Assault On Russian Position Through Minefield And Rockets. Forbes, 2024. szeptember 20. Online: https://www.forbes.com/sites/davidhambling/2024/09/20/ukrainian-robot-attacks-russian-position-through-minefield-and-rockets/
HOLECZ József (2018): A hibrid hadviselés vizsgálata a stratégiai tanulmányok szemszögéből. Seregszemle, 16(2), 43–56. Online: https://honvedelem.hu/files/files/115177/seregszemle_2018_2.pdf
KOVÁCS Zoltán – EMBER István (2021): Aknafelderítés légi eszközökkel. Műszaki Katonai Közlöny, 31(4), 5–20. Online: https://doi.org/10.32562/mkk.2021.4.1
KOVÁCS, Zoltán – EMBER, István (2022): Landmine Detection with Drones. Revista Academiei Forţelor Terestre, 27(1), 84–92. Online: https://doi.org/10.2478/raft-2022-0012 ; DOI: https://doi.org/10.2478/raft-2022-0012
NEIKIRK, Todd (2022): The Germans Had High Hopes for the Goliath Tracked Mine. War History Online, 2022. június 6. Online: https://www.warhistoryonline.com/weapons/goliath-tracked-mine.html
NÉMETH András – VIRÁGH Krisztián (2022): Mesterséges intelligencia és haderő – A mesterséges intelligencia fejlődéstörténete I. rész. Haditechnika, 56(1), 17–22. Online: https://doi.org/10.23713/HT.56.1.03
NOVAK, Matt (2012): Robot History: The Rise of the Drone. BBC, 2012. április 4. Online: https://www.bbc.com/future/article/20120403-robots-go-to-war
OTTAWAY, David B. (1982): War and Missiles. The Washington Post, 1982. június 13. Online: https://www.washingtonpost.com/archive/politics/1982/06/14/war-and-missiles/12b4abf6-9aa5-44a2-990f-33d08a99dcf4/
SHOWALTER, Dennis E. – ROYDE-SMITH, John Graham [é. n.]: Killed, wounded, and missing. Online: https://www.britannica.com/event/World-War-I/Killed-wounded-and-missing
SINGER, Peter W. (2009): Military Robots and the Laws of War. Brookings, 2009. február 11. Online: https://www.brookings.edu/articles/military-robots-and-the-laws-of-war/
TÄGIL, Sven (1998): Alfred Nobel’s Thoughts About War and Peace. The Nobel Prize, 1998. november 20. Online: https://www.nobelprize.org/alfred-nobel/alfred-nobels-thoughts-about-war-and-peace/
The National Museum Of Computing [é. n.]: Colossus. Online: https://www.tnmoc.org/colossus
TOMOLYA János – PADÁNYI József (2012): A terrorizmus jelentette kihívások. Hadtudomány, 22(3–4), 34–67. Online: https://ojs.mtak.hu/index.php/hadtudomany/article/view/6239/4886
TÓTH József Lukács – VÉG Róbert László (2022): Autonóm terepjáró eszközök. Műszaki Katonai Közlöny, 32(2), 107–116. Online: https://doi.org/10.32562/mkk.2022.2.8