A Katolikus Karitász együttműködése az állami szervekkel a katasztrófák elleni védekezésben

Absztrakt

A II. Vatikáni Zsinat jelentős újdonságot hozott az állam és az egyház kapcsolatának teoretikus megalapozásában. Bár a zsinat előtti szociális enciklikák is eminens helyen tárgyalták a közjót, mint amely az állam és az egyház célkitűzéseinek fő fókuszát jelenti, azonban arról, hogy ennek a közjónak a megvalósításában a két entitás hogyan működjön együtt, kevés szó esett. A II. Vatikáni Zsinat és az azt követő szociális enciklikák már nem hagytak kétséget afelől, hogy a katolikus egyház és annak szervezetei nyitottak az együttműködésre az állammal és az állami szervezetekkel minden emberi ínség csillapításában, legyenek azok akár regionálisak vagy globálisak, emberi tevékenység vagy természeti katasztrófák eredményei, nemzeti vagy éppen nemzetközi együttműködést igénylők. A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója az Egyházról a mai világban már számos helyen (26.; 30.; 42.; 43.; 59. pont) értekezik a közjó szempontjáról. Ami az állam és az egyház közös fellépését illeti, azt jól foglalja össze a konstitúció 26. pontja: „zsinat nagy tisztelettel tekint mindarra, ami igaz, jó és igazságos abban az oly sokféle intézményben, melyet az emberi nem a maga javára alapított és alapít.”