Néhány gondolat a térképészeti támogatás fejlesztési irányairól és lehetséges feladatairól

  • Kovács Tibor
  • Für Gáspár

Absztrakt

Tapasztalhatjuk, hogy a bipoláris világrendszer megszűnésével, az új (vagy újabb) biztonságpolitikai kihívások megjelenésével, a válságok elmélyülésével és intenzitásuk fokozódásával összhangban szerte a világon megjelentek a kisebb, ütőképesebb és nem utolsó sorban finanszírozhatóbb haderőkre vonatkozó elképzelések, elvárások.
Az új struktúrákra és azok feladatára történő áttérés óhatatlanul megváltoztatja az érintett haderő alkalmazási elveit, a haderőnemi és fegyvernemi doktrínákat is. E munka – a haderő feladatának meghatározása; a haderő struktúrájának célorientált kialakítása; az új feladat és struktúra szerinti alkalmazási elvek kidolgozása – valóban egy összetett, nagy körültekintést és szakmai felkészültséget igénylő feladat, mely megítélésünk szerint nem nélkülözheti a tudományos kutatások eredményeinek felhasználását sem.

Ebből a felismerésből kiindulva határoztuk el, hogy a Magyar Honvédség átalakításával összhangban, az U.S.A. szárazföldi haderejénél jelentkező tapasztalatok feldolgozásával és közreadásával – a térképészeti támogatás vonatkozásában – néhány gondolatban felvázoljuk a térképészeti támogatás fejlesztésének főbb irányait, s ezzel összhangban lehetséges feladatait.

A témát alapvetően két fő gondolat, illetve két markánsan elkülönülő téma köré csoportosítottuk, úgymint: a térképészeti támogatás modernizációja az amerikai szárazföldi haderőnél; a térképészeti és katonaföldrajzi támogatás rendszere az amerikai szárazföldi haderőnél; az adott alfejezetek bemutatják a tárgyalt téma tervezését és végrehajtását az amerikai szárazföldi haderőnél, majd javaslatot tesznek ezek honi adaptációjára is.

Remélhetőleg a felvetett probléma, a bemutatott példák, s az azok alapján megfogalmazott javaslatok nem csak a témával foglalkozó szakemberek számára lesz hasznos és felhasználható, hanem más szakszolgálatok, fegyvernemek doktrínáinak, alkalmazási elveinek kidolgozásával foglalkozók részére is használható ismereteket nyújt az adott téma kutatásával, a rendelkezésre álló adatok feldolgozásával és alkalmazásával kapcsolatban.

Kulcsszavak:

térképészet térképészeti támogatás katonaföldrajzi támogatás amerikai szárazföldi haderő