Árvízi védekezés vezetésének és irányításának hatása a logisztikai támogatás folyamataira

  • Horváth Zoltán

Absztrakt

Goethe a Faust című munkájában így ír: „Minden a vízben keletkezett, mindent a víz tart fenn”. A víz, éltető erő, ugyanakkor mérhetetlen pusztítás okozója is, ahogy ezt az elmúlt években láthattuk, szerte a világban és Magyarországon is. Hazánk árvízi veszélyeztetettségét nagymértékben csökkentheti azonban a helyes elvek alapján megvalósuló, előretekintő vízgazdálkodás, valamint ha a katasztrófa bekövetkezett, a helyesen alkalmazott védekezési alapelvek, a megfelelő irányítás, a felkészült logisztikai támogatás együttes megléte. Ebben a cikkben a 2010. évi BAZ megyei árvízzel összefüggésben bemutatom az árvízi-védekezés vezetési, irányítási rendszerét, elemzem a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a árvíz vezetés és irányítás tapasztalatait, különös tekintettel annak hatását a logisztikai folyamatokra, az akkor hatályos jogszabályok alapján.

Kulcsszavak:

Árvízi védekezés vízgazdálkodás védekezési alapelvek