Állandó és fél állandó táborok létesítése katonai tapasztalatok alapján

  • Dudás Zoltán

Absztrakt

Magyarországnak, mint a szárazföldi migráció erőteljes érintettjének, a 2015. évben tapasztalt megnövekedett menekültlétszámot mind a saját biztonsága, mind a nemzetközi szerződések betartása, és nem utolsó sorban a menekültek érdekében kezelnie szükséges. A döntéshozóknak két meghatározó kritérium alapján kell mérlegelniük a helyzetet, egyrészt a rászorulók megsegítésének mind nemzetközi, mind hazai jogban deklaráltan elfogadott követelménye, másrészt az ország védelmének a biztosítása, a kritikus helyzetek és anomáliák megelőzésének az elsődlegessége. A katonai védelmi létesítmények telepítésének gyakorlati tapasztalatait felhasználva meg kell vizsgálni, hogy az Európai Unióban vagy annak határán túl hol lehet olyan fél-állandó és állandó táborokat létesíteni, amelyek a menekültek befogadására, tisztességes elszállásolására és ellátására alkalmasak. A tanulmány sorra veszi a katonai ideiglenes, fél-állandó és állandó létesítmények bemutatását, melyek alapján a fél-állandó és állandó polgári védelmi létesítmények részletes bemutatásra kerülnek. Ezek a létesítmények konkrét megoldási lehetőségeket jelentenek a menekültek elszállásolása kapcsán. Az állandó és fél-állandó táborok jelen tanulmányban bemutatott kialakítása könnyen hasznosítható egyéb különleges jogrend, vagy katasztrófa helyzetekben, amikor a polgári lakosság elszállásolására oly mértékben van szükség, ami a kijelölt befogadó helyek kapacitását meghaladja.

Kulcsszavak:

menekülttábor menedék ideiglenes tábor átmeneti fél állandó tábor állandó tábor működtetés