Katonai táborleírások Zrínyi Miklós írásaiban

Absztrakt

Figyelve a jelen kor történéseit, megállapítható, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amikor nagy létszámú embertömeget szükséges elhelyezni. Az érintettek rövidebb-hosszabb ideig történő ellátásához és elszállásolásához valamilyen tábor kialakítása és üzemeltetése indokolt. Amikor rövid határidőn belül szükséges tömegeknek elhelyezést és ellátást biztosítani, evidenciaként jelentkezik, hogy a legnagyobb segítséget a katonai táborok létesítésével és működtetésével kapcsolatos ismeretek, tapasztalatok és eljárások adhatják. Napjainkban a katonai táborok kialakítása statikussá vált, ugyanakkor a polgári lakosság esetében alkalmazott táborok elrendezése sokkal inkább hasonlít a több évszázaddal korábbi katonai táborok elrendezéséhez és felépítéséhez. Mivel a korábbiakban nagy jelentőséggel bírtak a nagy humán erőt mozgósító katonai cselekmények, így a katonai táborok kialakításának vizsgálata történelmi távlatokban is indokolt. A katonai táborok létesítésének első magyar nyelvű publikálója, Zrínyi Miklós, mint korának kiemelkedő hadvezére, meglátásaival és a tábor berendezéseinek leírásával a jelen kor polgári rendeltetésű nagy létszámú táborok kialakításának ismérveit is megalapozta. Művei a modern kor táborépítői számára is megkerülhetetlenek.

Kulcsszavak:

Zrínyi Miklós Freitag Ádám Montecuccoli katonai tábor erődítés